Szexuális örömök az egészségért!

(2012. Október 29.)


Néhány egyszerű ötlet, amivel nem csak szexuális életén, de egészségi állapotán is változtathat!

 

Az érzékiség, a szexuális együttlétek nemcsak kellemesek, de hasznosak is lehetnek. Ha tenni szeretne egészségéért, irány az ágy, hisz a szex jó hatással van a szervezetre és a kedélyállapotra is.

 


Nyugtatók helyett

 

A szex csökkenti a stresszt, amit egy 2010-ben, a PLoS ONE című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány is igazol. A kutatók szerint a szexuálisan aktív patkányok kevésbé mutatkoztak idegesnek a feszültebb helyzetekben, mint szextől eltiltott társaik. A szex megvédte a patkányok agyát a stresszhormonok káros hatásaitól is.

 

Az emberek sem maradtak ki azonban a vizsgálatból, a kutatók a résztvevő 24 férfit és 22 nőt arra kérték, vezessenek naplót a szexuális életükről, majd matematikai példákat kellett megoldaniuk, illetve nagyobb csoport előtt beszélniük. A gyakoribb szexről beszámoló embereknek alacsonyabb volt a vérnyomása a stresszfeladatok megoldása közben.


Immunerősítő


A rendszeres szex a szervezet védekezőképességét is serkenti. Az Eastern Psychological Association Convention 1999-es, egyetemistákkal folytatott kutatása során több immunműködést segítő antitestet találtak azoknak a szervezetében, akik hetente egyszer vagy kétszer szexeltek, mint azoknál, akik kevesebbet. Viszont azoknál, akik hetente háromszor vagy még többször is sort kerítettek az együttlétre, alacsonyabb szinten volt ugyanez az anyag - úgy tűnik, a mértékletes középút itt is aranyat ér.


Mint egy fizetésemelés

 

A szex nyilvánvalóan boldoggá is tesz, de tudta, hogy mennyire? Amikor 2004-ben a The American Economic Review című magazin kilencszáz amerikai nőt kérdezett arról, hogy érzik magukat az egyes napi tevékenységeik közben, a szex vitte a prímet a boldogságlistán.

 

Nem sokkal később 16 ezer amerikai boldogságfaktorait mérték. Ebből a kutatásból az derült ki, hogy a rendszeres szex által elért boldogságszint nagyjából megfelel annak, amit egy 50 ezer dolláros fizetésemelés okoz. Ez nem vonatkozik arra, amikor valaki megcsalja a párját, és a férfiak esetében nem érvényes a fizetett szexre sem.

 

Fájdalomcsillapító

 

A Rutgers Egyetem kutatói azt találták, hogy az orgazmus, de már az izgalmi állapot is csökkenti a fájdalomérzetet a nők esetében. Orgazmusközeli állapotban a nők fájdalomküszöbe 74,6%-kal nőtt.

 

A kutatók abban bíznak, hogy sikerül beazonosítaniuk azt a kémiai anyagot vagy agyi reakciót, ami ezért a fájdalomcsillapításért felelős, hogy áldásos hatását más helyzetekben is alkalmazni tudják.

 

Forrás: femina.hu


Tegyen élvezettel az egészségéért! Az alábbi linken hasznos termékeket talál szexuális élete felturbózására!

http://www.csinileszel.hu/termekek/potencianovelo_vagyfokozo/

Vissza az előző oldalra

A kosár üres.

  • Webáruházunk működését bizonytalan ideig beszüntettük!
  • Szállítási költség: 1490 Ft.
  • Ingyenes szállítás: 30.000 Ft. feletti rendelés esetén.
  • Várható kézbesítés: 2 munkanap.
  • Diszkrét csomagolás.
  • Pénz visszafizetési garancia.